Fülek önkormányzata 100 ezer euró összegű regionális támogatást igényelt a Losonci járás  fejlesztési akciótervéből. Inkluzív oktatást szándékszik általa bevezetni a Mocsáry Lajos Alapiskolában, ahol a tanulók 96 százaléka marginalizált közösségekből származik. A projekt keretén belül a hátrányos helyzetű lányoknál és fiúknál a háztartási és ház körüli munkákra irányuló alapvető készségeket akarják kifejleszteni.

Amint azt Kotlár Ildikó igazgatóhelyettes elmondta, a tanulók többsége szociálisan hátrányos környezetből érkezik az iskolába. Ezért ezeknek a gyerekeknek - szavai szerint - egyéni bánásmóddal járó specifikus oktatási feltételeket szükséges teremteni. „A gyermekek iskolába lépésekor érezhető náluk a könyvismeretből, ceruza- és papírhasználatból vagy konstruktív és didaktikus játékokból fakadó tapasztalat hiánya. Szociális környezetük nem nyújt számukra elégséges ösztönzést személyiségük fejlesztéséhez, testi, lelki és beszédbeli fejlődésükhöz" - magyarázta az igazgatóhelyettes. Szavai szerint a gyerekeknél hiányoznak a higiéniával és munkavégzéssel kapcsolatos szokások, valamint a társadalmilag elismert értékrend ismerete.  „Nincsenek hozzászokva a feladatok önálló megoldásához sem, ahogy ahhoz sem, hogy önmaguk döntsenek, ami gondot okoz nekik az önálló munka és az alkotóképességet fejlesztő feladatok esetén" - fűzte még hozzá.   

„Vannak ott sokat próbált családokból származó gyerekek is“ - mondta Agócs Attila polgármester. A projekt keretén belül a város segíteni akar nekik az alapvető készségek megszerzésében, és ösztönözni kívánja őket, hogy tanuljanak tovább valamelyik középiskolában. „Látjuk, hogy a helyi gyárakban is van munka, ami érdekelhetné ezt a csoportot. Csakhogy gyakran éppen a középiskola hiányzik ezekeknek a munkaköröknek a betöltéséhez“ - tette hozzá. Az inklúzión alapuló projektnek mindenekelőtt motiválnia kell a gyermekeket, miközben a szülő feladatát az iskolának kellene helyettesítenie.

Az önkormányzat saját költségére tervdokumentációt dolgoztatott ki, mellyel regionális támogatásra pályázott a járás akciótervén belül az SZK Kormányhivatalánál. Az elkövetkező három évben a városnak fokozatosan 100 ezer eurót kellene merítenie. Abból felújít négy tantermet, melyekbe megvásárolják a szükséges segédeszközöket és szerszámokat, ugyanakkor fedezik a növelt energiafogyasztás költségeit és a projektmenedzserek bérét, valamint annak a 4 pedagógusnak a jutalmát, akik a szokásos kötelességeik kereteit túllépve szentelnek időt és energiát a gyermekek inklúziójának. A 13-16 év közötti szociálisan hátrányos helyzetű tanulók két csoportra lesznek osztva: Sütünk, főzünk és Család, háztartás. Hetente kétszer foglalkoznak majd háztartási eszközök javításával, főzéssel, sütéssel, varrással, gyermekgondozással és az alapvető higiéniai szokások elsajátításával. Mindehhez a projektből megvásárolt konyhai és háztartási eszközök, például hűtőszekrények, tűzhelyek, mikrohullámú sütők, konyhai robotgépek és varrógépek állnak majd a rendelkezésükre. A fiúk elsajátítják a fúrógépek, fűrészek, a kalapács és pléhnyíró olló használatát. Nem fognak hiányozni a baba figurák és pelenkázó pultok sem. „Átfogjuk az élet valamennyi területét, amelyeket a gyerekeknek ismerniük kellene ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessenek és esélyük legyen egy szebb jövőre, mint a szüleiké volt“ - fejezte be mondandóját a polgármester.

A közbeszerzés a napokban a végéhez közeledik. A munkálatoknak pedig már a közeli napokban el kellene kezdődniük.

Kovácsová Klaudia
a város szóvivője